"Muammar al-Kaddáfi gondolkodásában az a sajátos, hogy eszméit nem a szórakoztatás kedvéért tárja az olvasó elé, s nem is a szalonok látogatóinak szánja, azoknak az üresfejű, az élet peremén álló emberek számára, akiknek a gondolat csak szórakoztató rejtvény. Muammar al-Kaddáfi gondolatai az életet magyarázzák, az élet szívéből, a megkínzottak, elnyomottak, a szomorúak, a jogfosztottak szívéből fakadnak. Az állandóan fejlődésben lévő, küzdelmes valóságból erednek, a szebbet, a jobbat keresve. A Zöld Könyv első része a dzsamáhirijják /a tömegek államainak/ korának eljövetelét adta hírül. A második rész egy olyan gazdasági világforradalomról beszél, mely a régi gazdasági építményeket a kizsákmányolókra dönti. A Zöld Könyv harmadik része a társadalmi forradalmat hirdeti meg. Ez jelenti a történelem valódi értelmezését, ez hozza meg az emberi küzdelem végső megoldását, ez oldja meg a férfi-nő problémát. Foglalkozik a kisebbségek és a feketék kérdésével is, hogy megvesse az egész emberiség számára a társadalmi élet szilárd alapjait. Az élő gondolat elválaszthatatlan magától az élettől, belőle fakad, úgy, mint Muammar al-Kaddáfi filozófiája."
SZÉPIRODALOM / Arab irodalom kategória termékei
Muammar al-Kaddáfi: A Zöld Könyv
Kiadás:
Budapest,
Kiadó:
Libiai Arab Népi Szocialista Dzsamáhirijja Népi Irodája
Kategóriák:
Arab irodalom Filozófia Politika
Nyelv:
Magyar
Terjedelem:
166 p.
Kötésmód:
papír