Kellemes dolgom akadt a tavasszal. Egy vadonatúj tizenhathengeres kocsit kellett „bejáratnom”. Bejáratásnak nevezzük az első ezer kilométer lefutását. Ilyenkor még nem szabad a kocsival nagyon gyorsan mennünk, mert a motor egyes részei, bármily gondosan is készültek, még nem csiszolódtak egymáshoz, még nem dolgozódtak össze. De ha aztán vagy ezer kilométert szép lassan megtettünk, az alkatrészek kellően egymáshoz símulnak, felületeikről lekopik az érdesség, s így azt a végső finom kidolgozást, amit a leggondosabb és legpontosabb gyári munka sem tud elvégezni, létre hozza saját maga: a gép.
Társam is volt az útra, egy ügyes autószerelő, de bizony nem sok dolga akadt. A gyönyörű tavaszban úgy suhantunk, mintha a levegőben siklottunk volna, a kocsi finom rugózása minden zökkenőt játszva egyenlített ki (no persze, azért jó út is kell hozzá), a motor pedig oly halkan dolgozott, hogy hallani is alig lehetett.
Azt persze megszoktam még Pesten, hogy a gyerekek már messziről megismerik, milyen márkáju kocsi jön, sokszor már szinte a motor búgásáról. Így volt azokban a városokban is, amelyeken áthaladtunk. S csak meg kellett állnunk valahol, máris körülfogtak és apróra úgy megtárgyalták a kocsi egyes részeit, hogy magam is csodálkoztam.
De ez a nagy szakértelem csak addig tartott, amíg a kocsi külsőségeiről volt szó. Amint a szerkezetről kezdtünk beszélgetni, bizony azt kellett látnom, hogy a legtöbbje még csak nem is sejti, tulajdonképpen mi is az az autó.
Ezen aztán nagyon elgondolkoztam. Csakugyan azoknak lenne igazuk, akik azt mondják, hogy a gyerek nem érheti fel ésszel az autó szerkezetét? Mert sok ember ezt hiszi. Én tagadom, hogy így volna a dolog, és azt mondom: amit megért a felnőtt, azt meg kell értenie a gyereknek is. Ezért írtam meg ezt a kis könyvet, és nem hiszem, hogy akadna gyerek, aki, ha figyelmesen olvasta végig, ne azzal tenné le, hogy: „Hát mi van ebben olyan, amit ne lehetne megérteni?"
SPORT ÉS PASSZIÓ / Autó-motor kategória termékei
Jeremiás Gábor: Mindenki érthet az autóhoz. (Autókönyv fiataloknak, de felnőtteknek is.)
Illusztrátor:
Kiadás:
Budapest, 1937
Kiadó:
Kategóriák:
Autó-motor Ifjúsági Műszaki vegyes
Nyelv:
Magyar
Terjedelem:
205 p.
Kötésmód:
egészvászon
tartalom:
leírás:
Borítója elpiszkolódott. Kötése megtört, az előzéklap kijár.