Az élet megismerése - örök problémája az embernek. Ezért fokozott érdeklődéssel veszünk kézbe minden olyan könyvet, amely az élet eddigi rejtélyes kérdéseit boncolgatja. Túlzás lenne azt várni, hogy Gradmann könyve nyomán minden rejtély feltárul, ám az olvasó mégsem fog csalódni.
A szerző kiterjeszti vizsgálódását az egész élővilágra beleértve az embert is, a legősibb élőlények kezdetleges mozgásától az ember szabad akaratáig és erkölcsi magatartásáig. Mondanivalóját úgy építi fel, hogy a nem szakember is követni tudja. Elöljáróban megvizsgálja az élőlények anyagait és azokat a tulajdonságokat, amelyek minden élőben közösek. Azután sorra veszi a fontosabb életjelenségeket, kutatva ezek eredetét, célját és megnyilvánulásait. Ugyanezek az elvek vezérlik a szerzőt az egyedi kiala kulásnak és az élővilág törzsfejlő désének a kutatásában. Saját nézetein kivül felsorakoztat és értékel minden lényeges korábbi és mai kutatást, magyarázatot, amelyek elfogadása vagy elvetése segít az élet rejtélyeinek felderítésében. Végül az ember és a természet, illetve az ember és a természettörvények viszonyát fejtegeti, hangsúlyozva, hogy az emberi magatartás - legalábbis eredetében - így vagy úgy a természet törvényeiben leli magyarázatát.