Az ózon

"A magyar szakirodalomban mind ez ideig nem jelent meg az ózonról szakkönyv. E rövid munkában áttekintést kívánunk nyújtani az ózon fizikai, kémiai tulajdonságairól, fiziológiai hatásáról, analitikájáról és felhasználási területeiről.
A könyv korlátozott terjedelme miatt nem tarthatunk igényt sem a tárgyalás mélységében, sem az anyag sokrétűségében a teljességre. Célunk az, hogy érdeklődést keltsünk az ózon megismerésére és széles körű alkalmazási lehetőségeinek kihasználására.
Mint Homérosz eposzaiból kideríthető, a villámcsapáskor észlelhető jellegzetes ózonszagot már az ókorban is ismerték, anélkül, hogy annak természetével tisztában lettek volna. Az Iliászban és Odsszeában mint „kénszag” szerepel. Kísérleti körülmények között először M. van Marum figyelte meg és írta le 1786-ban, hogy „deflogisztonizált levegőben”, vagyis oxigénben, elektromos szikrák átütésekor, térfogatcsökkenés kíséretében erős szag észlelhető. O ezt az „elektromos anyagnak” tulajdonította. 1801-ben W. Cruickshank kénsav elektrolízisekor észlelt „klórhoz hasonló” szagot.
Az ózont tulajdonképpen csak évtizedek múlva fedezték fel. Ez C. F. Schönbeinnek tulajdonítható, aki 1840-ben megjelent közleményeiben először azonosította a vízelektrolízis anódgázában észlelhető szagot azzal, amely elektromos kisüléskor (beleértve a villámcsapást is) megfigyelhető. Ezt a jellegzetes szagot egy addig nem ismert elemi, erősen elektronegatív gáz alakú anyaghoz rendelte, amelyet ő nevezett el ózonnak."

Érvénytelen könyvtári bélyegzőkkel.