Ezzel az interjúkötettel az '56-os forradalom fegyveres harcosainak sorsát, élettörténetét kívánjuk közkinccsé tenni. Az interjúk segítségével a felkelők életébe és forradalom alatti cselekedeteibe pillanthatunk be. Megismerhetjük a „pesti utca” néhány harcosának sorsát és választ kaphatunk arra a kérdésre is, hogy az utcai harcosok hogyan jutottak el odáig, hogy fegyvert fogjanak a szovjet intervenciós csapatok ellen. Az egykori harcosok beszélnek arról is, hogy milyen elképzelésekkel, mely célokért vállalták az életveszélyt, hogyan alakult életük a forradalom alatt és után, s milyen megtorlást, gyakran az 1989-90-es rendszerváltozásig tartó büntetéseket, hátrányokat kellett elszenvedniük. Évtizedekig őrzött titkokat tárnak fel, titkokat, amelyekért egy-kor akasztófa járt, titkokat, amelyek – éppen, mert megszűntek titkok lenni – ma már szinte hétköznapivá egyszerűsödött történeteknek hangzanak. Az eddig megjelent emlékezések és tanulmányok csak a felkelők egy kis hányadát mutatják be. Bármennyire szorgalmasan kutatjuk is a harcosok sorsát, sohasem fogjuk tudni mindazoknak a nevét, életútját, harcait és szenvedéseit, akik a pesti utcán életüket tették kockára – vagy vesztették el –1956 októberében-novemberében. Pedig ők voltak azok a mindenre elszánt, jórészt fiatal férfiak és nők, akik szembe szegültek a szovjet hadsereggel, akik korszerűtlen kézifegyverekkel és Molotov-koktélokkal támadtak a tankokra, s leleményességükkel, elszántságukkal – ha csak napokra is, de – megtorpanásra késztették a támadókat. Ez alatta két hét alatt az egész világ Magyarországra figyelt, és döbbenten állt szemben a rövid életű csodával. A lapok címoldalon közölték a harcosok fényképét (gyakran vesztükre, hiszen e, fotók alapján lehetett a bírósági eljárások során azonosítani őket), s lelkesen számoltak be elért harci sikereikről. 1956 végén az amerikai TIME hetilap a „Budapesti harcos”-nak ítélte oda az „Év embere” címet.
FÖLDRAJZ / Budapest kategória termékei
Pesti utca - 1956. Válaogatás a fegyveres felkelők visszaemlékezéseiből
Szerkesztő:
Kiadás:
Budapest, 1994
Kiadó:
Századvég Kiadó 1956-os Intézet
Kategóriák:
Terjedelem:
239 p.
Kötésmód:
papír
ISBN:
9633790212