E könyv ötletét a kerület lakói adták, unokák és nagyapák, diákok, munkások, adminisztrátorok, tanárok, akiknek egy közös vonásuk van: a VI. kerületben élnek dolgoznak és szeretik ezt a városrészt.
Megkíséreltük az összegyűjtött anyagot úgy elrendezni, hogy minden kerületünk után érdeklődő átfogó képet alkothasson Terézváros múltjáról. Természetesen nem tudományos igényességre való törekvés vezette az összeállítókat, helytörténeti monográfia helyett apró, inkább hangulati képsorok felvillantásával igyekeztek emberközelbe hozni az elmúlt 250 év eseményeit. Úgy érzem, sikerült olvasmányos formába önteni, foglalni mindazt, ami a ma emberét érdekelheti a múltból...
A Terézváros Munkásmozgalma c. kötethez a bevezetőt Kádár János írta:
"Egy monográfia bevezetője arra hivatott, hogy áttekintse a mű által átfogott korszakot, kiemelje annak egyes eseményeit, fel hívja a figyelmet némely megállapításokra, mérlegelje, minősítse azokat, szükség esetén vitatkozzon velük. Ez a kötet a budapesti kommunista és munkásmozgalom egy részében, a VI. kerületi szervezeteiben végzett forradalmi tevékenységnek állít emléket. [...]
A felszabadulás előtt mintegy öt éven át vettem részt közvetlenül a Budapest VI. kerületi munkásmozgalmi szervezetek tevékenységében. Jelenlegi munkakörülményeim sajnos nem teszik lehetővé számomra, hogy részleteiben felidézzem ezeknek az éveknek az eseményeit, élményeit, tapasztalatait. Ezt őszintén sajnálom, mert az akkori, ottani munka mai szemmel nézve is jelentős volt nemcsak kerületi, hanem budapesti vonatkozásban is."