Rádai Ödön: Ásatások a víz alatt

Mit mesélnek Szerapisz oszlopai?
A napfényes Itáliában, Nápoly közelében van egy nevezetes hely, Pozzuoli. Kétezer évvel ezelőtt, a római birodalomban még Puteoli volt a település neve.
Időszámításunk kezdete előtt vagy kétszáz évvel fehér márványból gyönyörű templomot emeltek itt Szerapisz isten tiszteletére. Ennek az istennek tisztelete – annyi mással együtt – Egyiptomból származott át a rómaiakhoz. Először i. e. 105-ben tesznek említést az irodalomban erről az építményről, és még épen állt az i. sz. III. század első évtizedében is. Később – nem tudni, mikor – romba dőlt az épület. Valószínűleg földrengés vagy vulkánkitörés pusztította el. Karcsú, sudár márványoszlopaiból mindössze három maradt állva. De még ezek is felidézik az épület eredeti szépségét. A romokból megállapítható, hogy a templom hossza 74, szélessége pedig 36 méter volt. 23 pár, több mint 13 méter magas oszlopon nyugodott a tetőzet. A romok nagy részét a ráhullott törmelék és vulkáni hamu őrizte meg a további pusztulástól, a sudár oszlopok azonban védtelenül álltak századokon át, s közben lassan sokkal lassabban, hogysem ember megfigyelhesse emelkedni kezdett a tenger, és elöntötte a romokat. A templom kőpadlójától számítva 6,5 méter magasságig borította el a víz a köveket. A három oszlop segélyt kérően meredt az ég felé a hullámok közül. Három és fél méter magasságig védte őket a törmelék, ezen felül azonban rájuk telepedtek a tenger élőlényei, és a tengeri datolyának nevezett, ujjnyi hosszú és vastag fúrókagylók lyukakat mélyítettek a márványba. Sajtszerűen lyukacsos lett tehát 3,5 métertől 6,5 méteres magasságig a három oszlop felszíne.
Azután ismét megmozdult a föld, s állítólag a XVI. század közepén, amikor a Monte Nuovo kitört – az egész templom és környéke kiemelkedett a tengerből. 1750-ben bizonyosan az egész templom szárazra került, mert a korabeli források hírt adnak arról, hogy az oszlopokat elcsúfították a kagylók. De 1836-ban egy rézmetsző megörökítette a romokat, és a képen ismét jól látszik a víztükör, egy 1896-ban készült fénykép tanúsága szerint viszont szárazon vannak. Néhány évvel később megint vízben állnak. Ma mintegy 30 cm magasságig veszi körül a víz a nevezetes oszlopokat, amelyeket a tengervíz állandóan koptatott, és a változó vízszint nyoma éles vonalakként húzódik körbe rajtuk. Így szép világosan és pontosan nyomon lehet követni a tenger tükrének vagy a partnak emelkedését, süllyedését.