„A regény, mely a szerző érett, időskori darabja (1909-1911), azzal a céllal íródott, hogy kiutat mutasson a pogromok sújtotta, nyomorban és vallási szeparációban élő galíciai zsidó fiataloknak, reménytelennek tetsző helyzetükből. Több lefordított regényből, novelláskötetből ismerhetjük Sólem Áléhem mesélőkedvét, eleven, csevegő hangját, játékos, ironikus, anekdotázó előadásmódját, írásainak pergő ritmusát, gazdag cselekményességét. A Vándorcsillagok cselekményességét is csak Jókai vagy Dickens regényeinek mozgalmasságához lehetne mérni, pedig a szüzsé alapjában egyszerű: két összefonódó, nagy ívű karrier története. Egy kis galíciai faluból az ott vendégszereplő zsidó színház csábítására és saját családi gúzsbakötöttségeik elől megszökik a szegény kántor lánya, Rozá és a gazdag kereskedőcsalád sarja, Leo. Mindketten gyerekek, szerelmesek a színházba és egymásba, s megfogadják, hogy legalább lélekben, soha nem hagyják el egymást. Életük azonban más-más irányba vezeti őket, s majd csak a csúcson fonódik ismét össze egy röpke pillanatra, a híres énekesnő és az ünnepelt hősszerelmes színész találkozásakor. Addig azonban hosszú, kalandokban gazdag út vezet, kinek-kinek a maga útja, de lélekben valóban mindig együtt marad a két üstökös, bujdosó, vándorló csillag...”
ANTIK-VARIA / Dedikált könyv kategória termékei
Sólem Aléhem (Sólem Áléchem) (Sólem Rabinovics): Vándorcsillagok
Fordító:
Kiadás:
Budapest; New York,
Kiadó:
Kategóriák:
Dedikált könyv Regény, elbeszélés Jiddis irodalom
Nyelv:
Magyar
Terjedelem:
493 p.
Kötésmód:
karton
ISBN:
963852958X
tartalom:
leírás:
A fordító dedikációjával.