"Jézust két nézőpontból kell megvilágítani, az egyik amely személyiségét, a másik, amely egyéniségét ismerteti. Jelen füzetben csak személyiségét fogom ismertetni, még egy másikban majd egyéniségét, hogy ezek által legalább részben tisztázzam azt a még mindig vitatott kérdést, hogy ki volt és milyen volt, Jézus.
Egyben fel kell említenem, hogy jelen könyvemet nem a zsidók ellen, hanem az igazság mellett írom, megmutatni, hogy 1. Mi nem volt és hogy 2. lényegében ki volt, Jézus.
Jézusnál személyiségét illetőleg két mivoltot kell megkülönböztetni, egyik az ő fajisága, másik az ő vallása, illetve világnézete. Aki ezt a kettőt nem választja szét, az nem is ismerheti meg őt. Faji szempontból atyai és anyai oldalról, vallási szempontból a ceremóniákat, az erkölcstant és a teológiát illetőleg, mert ezek kellenek az ő egész lénye megrajzolásához."
TÖRTÉNELEM / Egyetemes történelem kategória termékei
Röck Gyula: Zsidó volt-e Jézus?
Kiadás:
Dombóvár, 1943
Kiadó:
Kategóriák:
Egyetemes történelem Kereszténység
Terjedelem:
96 p.
Kötésmód:
papír