Kosár
Mostanában keveset írok s ha olykor mégis elfog egyetlen szenvedélyem kísértése, legszívesebben régi emlékeim feldolgozásával foglalatoskodom. Valamikor futottam az újabb és újabb, izgalmasnál izgalmasabbnak tűnő témák után, ma nyugodtan ülök nádfenekű, bő karosszékemben, mert úgy érzem, ha íráshoz jön kedvem, csak le kell hunynom a szemem s akár két marokkal dúskálhatok a gazdag anyagban.
Nem úgy értem, hogy tele vagyok fantasztikus történetekkel, hogyan is volna ilyesmi lehetséges az én esetemben?
Soha sem voltam kalandos természetű, már gyermekkoromban is inkább a csöndes magányosságot, mint a pajtásokkal való esetlen csatangolásokat szerettem s aztán, hogy ifjú lettem, valami jámbor félszegséggel, állandóan kijátszottnak és rászedettnek éreztem magam a nők társaságában és később sem tudtam igazán elvegyülni sem a léha dorbézolok, sem a szenvedélyes pénztkereső emberek között. Mindez azonban nem jelenti, hogy együgyű Fajankó maradtam, napjaink életforgatagából testben és lélekben félrecsúszott figura...
