Mikó Imre: Az erdélyi kérdés az európai közvélemény előtt 1865-1920

„Azok, akik országrészünkből Európa nagy metropolisaiba eliuthatnak s ott nemcsak a nyugati kulturát keresik, hanem azzal is tisztába kivánnak jönni, hogy a nyugat mit ismer a mi kérdéseinkből, meglepetéssel tapasztalhatják, hogy mennyivel többet tud a keleteurópai ember nyugatról, mint a nyugateurópai keletről. A magyarázat a dolog természetében rejlik: Nyugat-európa a művelt világ központja, a nyugati nagy nemzetek a világ urai. Az előzőt ismerni az általános müveltséghez tartozik, az utóbbiak erőviszonyait figyelemmel kisérni minden kis nép fiának jól felfogott érdeke. A francia, német, angol, olasz nyelv az egész világon elterjedt s rajtuk keresztül a közép- és keleteurópai ember is bekapcsolódhat a nyugati kulturába, „européen” lehet. A másik oldalon ellenben azt látjuk, hogy Keleteurópa ugy civilizáció, mint politikai fejlettség szempontjából messze a nyugat mögött marad, sőt bizonyos szempontból a nyugatnak csak függvénye vagy gyarmata s ha ehhez még hozzávesszük a nyelvi nehézségeket, amivel nyugati ember a keleteurópai kultura magyar, román, szláv forrásaihoz közeledik, nem csodálkozhatunk, ha rólunk kevesebbet tudnak, mint mi róluk. Gyarmat vagyunk, de még annyira sem ismernek, mint a gyarmatokat, amiknek földrajza minden nyugati iskoláskönyvben benne van s a francia intellektuel könnyebben kiállana egy vizsgát Indokina viszonyairól, az angol Kanada, az olasz Etiópia helyzetéről, mintha a Duna-medence népi megoszlását kérnék tőle számon...”

A borító első fele lejár, töredezik.