Botond-Bolics György: Ha felszáll a köd...

A sötét égbolton napsugarak fényében tűndöklik a Vénusz. Mintha a Mindenség egy játékos óriása fehér felhőkből gyúrt labdát hajított volna a csillagok milliárdjai közé, száll, repül a könnyű gomolyag, járja az Utat, melynek kezdetét és végét öröktől való törvények jelölték ki. Repül a labda, felragyogó fénye hajnalt vagy alkonyt hirdet a Föld emberének. Néha közel jön hozzánk, ránkcsillan mosolyogva, aztán továbbsuhan és ismét eltűnik a végtelen messzeségben. Mi lehet a Vénusz felhői mögött? Mit takar a sűrű köd, mely testvérbolygónk titkait rejtegeti? Megszületett-e már ott is a diadalmas élet, vagy örök csend honol még a halott tájakon? Nem tudjuk. Hiába kutatnak a csillagászok égnek szegezett távcsövei egyetlen áruló, parányi rést a fátyolon, az ember fürkésző szeme elől mindent eltakar a köd...