A XIX. századi magyar művelődésben nemcsak a tudományos, hanem a művészeti akadémia szükségessége is fontos szerepet kapott, s az ezzel kapcsolatos kezdeményezésekben a Tudományos Akadémia is részt vállalt. Tagjai sorába a XIX. század folyamán rendszeresen vett fel képzőművészeket, s először – a Szépművészeti Múzeum megnyitásáig – az Akadémia palotájában lelt otthonra az Esterházy-gyűjtemény megvásárlásával alapított Országos Képtár. Az erre a célra épített terekben egészen a második világháború utánig mindig volt kiállítás, azóta méltatlanul kihasználatlanok.
Most az épület rekonstrukciója módot ad a képtárhelyiségek eredeti funkciójának
visszaadására, s bennük az időközben gondosan restaurált művek bemutatására. Megóvásukra, kezelésükre az Akadémia megfelelő szervezetről is gondoskodott.
Az Akadémia és a képzőművészetek kapcsolatának nagy korszaka a XIX. század volt. A modern tudomány és a művészetek fejlődésének elváló útjai ezt a szerepvállalást módosították. E tekintetben sincs okunk azonban szégyellni az Akadémiának a nemzeti kultúra egészében vállalt szerepét. Nem kell többé megtagadnunk sem díszmagyarban, sem reverendában ábrázolt tudós elődeinket, amint ízlésüket is koruk művészettörténetének jelentős tényei között méltatjuk.
Reméljük, hogy a kiállítás látogatóit hamarosan az Akadémia képtárában fogadhatjuk.
(Kosáry Domokos)
MŰVÉSZET / Festészet kategória termékei
A Magyar Tudományos Akadémia és a művészetek a XIX. században. The Hungarian Academy o Sciences and the Fine Arts in the Nineteenth Century
Szerkesztő:
Kiadás:
Budapest, 1992
Kiadó:
MTA Művészettörténeti Kutató Intézete
Kategóriák:
Festészet Képzőművészet Művészettörténet
Terjedelem:
336 p., ill.
Kötésmód:
papír
ISBN:
9637381430