Kelényi Béla, Vinkovics Judit: Tibeti és mongol buddhista tekercsképek. Tibetan and Mongolian Buddhist painted scrolls

A tibeti buddhizmus festészete – a bútorok, oszlopok, ajtók, stb. díszítőfestését kivéve – majdnem kizárólag vallásos jellegű. A kolostorok, templomok falait díszítő, eredetileg az al seccohoz hasonló technikával készült falképek mellett a legismertebbek és legelterjedtebbek a tekercsképek, a thangkák. Ez a kifejezés (t: thang, tkp. sima, sík felület) jelöl minden festett vagy más technikával (például hímzett) készült, többnyire selyemkerettel kiegészített tekercsképet, melyek eredete az észak-indiai Pála-királyság korszakának (VIII-XI. század) festménytípusára, a keret nélküli, vászonra festett patára vezethető vissza. A tekercskép tibeti neve lehet még thangku (t: thang-sku), tkp. a felületre festett képmás vagy redi (t: ras-bris), azaz maga a festett anyag.
A tibeti Kánonban a festészet technikája, mint „kézművesség” a világi tudományokhoz sorolódik (számunkra különösen érdekes, hogy először Kőrösi Csoma Sándor írt az erre vonatkozó szövegek létezéséről).
A thangkafestők (t: lha-bris-pa, azaz az istenség képmását megfestő) egyéni vagy kolostori megrendelésre dolgozó, sokszor vándorló mesteremberek voltak (a mesterség általában apáról fiúra szállt), akik hosszú ideig tartó technikai és szellemi képzésben részesültek. Az egyes képeket festő laikus vagy szerzetes művészek kiléte azonban a legtöbb esetben éppúgy ismeretlen, mint általában az ikonfestészetben. Csak a legutóbbi időkben fordul elő, hogy egyes tibeti festők – megkülönböztetésül a turisták számára festett, ikonográfiailag is helytelen képektől – szignálják műveiket.