A tudományok királynője – így nevezték régen az asztrológiát – akkor is királynő maradt, ha hosszú időt száműzetésben kellett töltenie. Az új, önmagukat trónra emelt királyok félnek a visszatérésétől, és ezért gúnyolják, szidalmazzák és becsmérlik - de ez az igyekezet végső soron a tisztelet és a nagyrabecsülés jele, bár hamis és beteges formában. Az így megjelenő agresszió azonban sokat elárul az asztrológiával szemben táplált valódi félelmekről.
Korunkban ismét növekszik azoknak a száma, akik előkészítik az asztrológia visszatérését a száműzetésből, és ezek a bátor emberek – szerencsére – nem a legostobábbak közül valók; épp ellenkezőleg: ők már kiszabadultak „tudományosnak” nevezett korunk közhelyszerű gondolkodásának béklyójából, és nem félnek attól, hogy saját maguk gondolkodjanak. Ezek a bátor emberek aztán felfedezik, hogy az asztrológia másfajta gondolkodásrendszeren alapul, mint a tudomány, és ez a „másfajta gondolkodás” nem feltétlenül jelent „téves gondolkodást”.
TÁRSADALOMTUDOMÁNY (történelem nélkül) / Filozófia kategória termékei
Rüdiger Dahlke, Nicolaus Klein: A függőleges világkép. Az asztrológiai ősprincípiumokon alapuló, jelképes gondolkodás módszere
Fordító:
Kiadás:
Budapest, 2011
Kiadó:
Kategóriák:
Filozófia Asztrológia Okkultizmus, spiritualitás
Terjedelem:
411 p.
Kötésmód:
papír
ISBN:
9639343390