Georg Wilhelm Friedrich Hegel: A logika tudománya I-II. kötet

„Az a teljes átalakulás, amelyen a filozófiai gondolkodásmód nálunk körülbelül huszonöt év óta keresztülment, az a magasabb álláspont, amelyet a szellem öntudata ebben az időszakban kivívott maga felett, eddigelé még kevéssé hatott as logika alakjára.
Azt, amit ez időszak előtt metafizikának neveztek, úgyszólván gyökerestől-tövestől kiirtották; eltűnt a tudományok sorából. Hol hallatja, vagy hol hallathatja még szavát a hajdani ontológia, racionális pszichológia, kozmológia, vagy éppenséggel a hajdani természetes teológia? Vizsgálódások például a lélek anyagtalanságáról, a mechanikus és a végokokról, hol is kelthetnének még érdeklődést? Isten létezésének egyéb bizonyítékait is csak történetileg vagy épülés és lelki emelkedés céljából idézik. Tény, hogy az érdeklődés az előbbeni metafizikának részint tartalma, részint formája, részint egyszerre mind a kettő iránt elveszett. Amilyen különös, ha egy nép számára használhatatlanná vált pl. államjogának tudománya, érzületei, erkölcsi szokásai és erényei, legalábbis éppoly különös, ha metafizikáját veszti el egy nép, ha a maga tiszta lényegével foglalkozó szellem már nem létezik benne igazán. [...]
A logika nem járt egészen olyan rosszul, mint a metafizika. Az az előítélet, hogy általa az ember megtanul gondolkodni, amit egyébként hasznának s ezzel céljának tekintettek – mintha az ember csak az anatómia és fiziológia tanulmánya révén tanulna meg emészteni és mozogni – ez az előítélet rég feledésbe ment, s a gyakorlatiság szelleme bizonyára nem szánt neki jobb sorsot, mint testvérének. Mindamellett, valószínűleg némi formális haszon kedvéért, meghagytak neki még bizonyos rangot a tudományok között, sőt megtartották még a nyilvános oktatás tárgyául is. Ez a jobb sors azonban csak a külsőt illeti; mert alakja és tartalma ugyanaz maradt, mint amely hosszú hagyomány útján öröklődött tovább, de ebben az áthagyományozásban egyre hígabbá és soványabbá vált; még nem volt érezhető benne az új szellem, amely éppúgy jelentkezett a tudományban, mint a valóságban. Ámde egyszer s mindenkorra hiábavaló törekvés, hogy az ember fenn akarja tartani egy korábbi műveltség formáit, amikor a szellem szubsztanciális formája átalakult; hervadt levelek ezek, amelyeket lehullatnak a gyökereiken már-már fakadt új rügyek.
Az általános változást kezdik lassankint a tudományban is tudomásul venni.”

Érvénytelen könyvtári bélyegzővel.