Marx az ötvenes évek végén így emlékezett vissza erre a művére: „Amikor Engels 1845 tavaszán szintén Brüsszelben telepedett le, elhatároztuk, hogy nézetünknek a német filozófia ideologikus nézetével szembeni ellentétét közösen kidolgozzuk, voltaképpen, hogy leszámolunk a mi egykori filozófiai lelkiismeretünkkel. Szándékunkat a Hegel-utáni filozófia kritikájának formájában váltottuk valóra. A kézirat, két vaskos, nyolcadrét kötet, már rég megérkezett Vesztfáliába, amikor hírt kaptunk arról, hogy a megváltozott körülmények a kinyomtatást nem teszik lehetővé. A kéziratot annál is készségesebben átengedtük az egerek rágcsáló bírálatának, mert elértük fő célunkat: saját nézeteink tisztázását.”
Szerencsére az „egerek rágcsáló bírálata” kíméletesebbnek bizonyult, mint Marx gondolta.
S amikor a hányatott sorsú kézirat végül megjelent a moszkvai Marx-Engels Intézet gondozásában kiderült, hogy Marx – a valóban nagy alkotók fiatalkori műveikkel szemben oly gyakran megnyilvánuló elfogultságával – túlságosan lekicsinylően ítélte meg a mű gondolati maradandóságát is.
TÁRSADALOMTUDOMÁNY (történelem nélkül) / Filozófia kategória termékei
Friedrich Engels, Karl Marx: A német ideológia
Fordító:
Kiadás:
Budapest, 1974
Kiadó:
Kategóriák:
Nyelv:
Magyar
Terjedelem:
796 p.
Kötésmód:
egészvászon
ISBN:
9632074491