Tizennégy esztendeje jelent meg Fári László és Vermes Miklós tollából az a magyar nyelvű szakkönyv, mely célkitűzéseiben e munkához hasonlítható. A legutóbbi évtizedben azonban olyan eredmények születtek a fényképezés elméleti és gyakorlati vonalán, amelyre eddig nem volt példa. Nehéz eldönteni, hogy a fényérzékeny rétegek elmélete, az optikai megoldások, a színes fényképezés, vagy a villanófénytechnika terén elért eredményeket tartjuk-e jelentősebbnek. Bárhogy is tekintjük a kérdést, nyilvánvaló, hogy elmúlt a fényképezésnek az a korszaka, melyben a gyakorlati ember polihisztorként, egyszerre foglalkozhatott a fényképezés minden problémájával. Ebből a megfontolásból kiindulva, azt a megoldást választottuk, hogy az egyes fejezeteket szakterületük kérdéseiben mind elméleti, mind gyakorlati vonatkozásban járatos szerzők írják.
Tisztában vagyunk azzal, hogy olvasóink igénye különböző, azt is tudjuk, hogy bővebb munka még több érdeklődést elégíthetne ki, törekvésünk tehát az volt, hogy – a rendelkezésünkre álló terjedelmen belül lehetőleg jól csoportosítsuk ezt a rendkívül nagy anyagot. Ez indokolja, hogy teljes egészében ki kellett hagynunk a mozgó képek készítését, valamint a nyomdatechnikai vonatkozásokat.
MŰVÉSZET / Fotózás, fotóalbum kategória termékei
Barabás János, Gróh Gyula: A fényképezés kézikönyve
Kiadás:
Budapest, 1955
Kiadó:
Kategóriák:
Fotózás, fotóalbum Technikatörténet Műszaki vegyes
Nyelv:
Magyar
Terjedelem:
635 p.
Kötésmód:
egészvászon
tartalom:
leírás:
védőborítója kicsit szakadt, hátul kicsit foltos