Arató Amália: Beszámoló a Magyar Asszonykongresszusról 1940. március 7-12.

Az ország valamennyi magyar asszonyához szeretnék itt szólni. Szeretném, ha meghallanák szavamat, távoli városok, falvak és tanyák asszonyai, osztálykülönbség nélkül, minden magyar nő.
Rendkívüli időket élünk és ezek a rendkívüli idők rendkívüli kötelességeket parancsolnak reánk. Kötelességeket, az eddig végzett családi, hivatásbeli teendőinken túl is. Nem lehet elzárkózni többé a magyar sors nagy kérdései elől és nem lehet felkészületlenül, tétlenül nézni a jövendő elé akkor, amikor hóborús feszültségben él Európa népe.
Amidőn itt, a Rádión keresztül a magyar asszonytársadalom nemzeti összefogásának szükségességét hirdetem: az Egyesült Női Tábor 40 nőegyesületéből álló hatalmas asszonyserege nevében szólok. Ennek a nagy Női Tábornak napról-napra való növekedése fényes bizonyítéka annak, hogy szükség volt erre az összefogásra. A magyar nők felismerték nemzetvédelmi kötelességeiket és l cselekvésre, készen, önként sorakoznak a közös munkára. Napról-napra nő a táborunk, napi postánkban a magyar asszonyi lélek megható hazafiságának megnyilatkozásait olvashatjuk. Egyszerű tanyai asszonyok, és a társadalom vezető asszonyai egyforma megértéssel, csatlakoznak, hogy eddig külön-külön végzett értékes munkájukat egységes, átfogó szervezetben állítsák a korszerű feladatok szolgálatába.

Borítója viseltes, sarkai szakadozottak.