A rövid életű magyar királyi zalaegerszegi 6. honvéd huszárezredről sajnos nem született ilyen összegző munka. Ezért is örömteli számomra, hogy e hős zalai huszárezred történetét - a nagyrészt megsemmisült iratanyag ellenére - két kollégám közkinccsé teszi. E könyv széles körű összefogással: a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, a Zala Megyei Levéltár, a Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, a zalaegerszegi Göcsej Múzeum és a bécsi Kriegsarchiv anyagainak felhasználásával jött létre.
A könyv két fő részből áll. Az első egység a tulajdonképpeni történeti rész: a szerzők ismertetik a magyar királyi 6. honvéd huszárezred megalakulását, életét, frontra indulását, harcait a háború végéig, majd hazatértét, s végül feloszlatását. A második fő rész a forrásközlés eszközével illusztrálja mindezt. A könyv számos, eddig az olvasóközönség előtt ismeretlen dokumentum mellett közli a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadtörténelmi Levéltárában őrzött, 6-osokra vonatkozó veszteségi nyilvántartást. A könyvben számos érdekes fényképet is láthatunk – számomra ezek közül a legérdekesebbek a lóápolásról készültek. S kuriózum az is, ami az olvasó számára talán kevéssé ismert, hogy a huszárok fehér lovon nem harcoltak, s ha mégis szükségből fehér lóhoz jutottak, azt azonnal átfestették.
TÖRTÉNELEM / Hadtörténelem kategória termékei
Kiss Gábor, Lugosi József: Volt egyszer egy huszárezred. A m. kir. zalaegerszegi huszárezred története
Kiadás:
Budapest, 2009
Kiadó:
Hadtörténeti Intézet és Múzeum Zala Megyei Levéltár
Kategóriák:
Terjedelem:
167 p., ill.
Kötésmód:
papír
ISBN:
9789637097348