"E könyv különös szellemi kaland, megjelenése óta a házikönyvtárak féltett kincse, antikváriumokban reménytelenül előjegyzett tétel. Eredeti, s valószínű mai sikerét egyaránt az elfogulatlan megközelítéssel párosuló fölényes anyagismeret eredményezi. Szerzője Schmidt József (1868 - 1933) egyetemi tanár, az MTA levelező tagja, aki tudományos, írói és műfordítói munkásságának jelentős részét szentelte a klasszikus indiai irodalom, filozófia és vallás bemutatásának. Könyvet írt többek között az ó-ind epikáról, a szanszkrit irodalomról, önálló kötetben foglalta össze az indiai filozófia irányzatait, és egyebek mellett máig az ő fordításában olvasható a Pancsatantra. E kiváló művek sorába illeszkedik az 1920-ban megjelent Ázsia világossága című tanulmánya, amelyben közérthető és jól áttekinthető összefoglalását adja a buddhista vallásnak. Ír benne a vallásalapító életéről és tevékenységéről, ismerteti a buddhizmus tantételeit, fő parancsolatait, fontosabb irányzatait és külön fejezetben mutatja be a buddhista egyház kialakulását és működését, a papi és szerzetesi élet kereteit, valamint a világi hívek vallási kötelmeit és szokásait.
FÖLDRAJZ / India kategória termékei
Schmidt József: Ázsia világossága. Buddha élete, tana és egyháza [Reprint]
Kiadás:
Budapest, 1998
Kiadó:
Kategóriák:
India Távol-Kelet Buddhizmus és keleti vallások
Nyelv:
Magyar
Sorozat:
Terjedelem:
288 p.
Kötésmód:
papír
ISBN:
96303364417