A „Nevelő és műkedvelő kézügyességi munkálatok könyvtára” jelen IV. füzeténék első részében a batikmunkálatokba – azaz a viaszrajzolás, festés és maratás technikájába, míg a második részében a bőrmunkálatokba – mint a bőrkivarrásba, domborításba, égetésbe és maratásba – óhajtom bevezetni a műkedvelő nagyközönséget és a tanuló ifjúságot.
Úgy az egyik, mint a másik munkakör űzése Nyugaton már általánosságban el van terjedve, nálunk is évről-évre mind nagyobb tért hódít, amiről tanúskodnak az egyes iparművészeti alkalmi kiállítások, amelyeken szebbnél-szebb házi-használati és dísztárgyak láthatók batik- és bőrmunkálati kivitelben.
Hivatása eme munkanemeknek, hogy általuk kiszoríttassanak a hasonló irányú, de kevésbé becses gépipari tárgyak s hogy ezek a több esztétikai érzékből és kézügyességből fakadó becsesebb iparművészeti tárgyaknak adjanak helyet lakásainkban.
Mint minden más műkedvelői kézügyességi munkálatnak, úgy eme munkanemeknek is megvannak a fontos nevelő tényezői, amelyek miatt melegen ajánlhatom az iskolákba – főként a leányiskolákba való bevitelét, tanítását egyéb kézügyességi munkálatokkal karöltve.
MŰVÉSZET / Iparművészet kategória termékei
Ardos Frigyes: Batik munkálatok és bőrdomborítás
Kiadás:
Budapest, 1911
Kiadó:
Révai és Salamon Könyvnyomdája
Kategóriák:
Sorozat:
Nevelő és műkedvelő kézügyességi munkálatok könyvtára
Terjedelem:
80 p.
Kötésmód:
papír