… a nemezkészítés állatszőr vagy gyapjúhulladék egyenletes összeállítású, tömör préselése ősibb művészet, mint a fonás vagy a szövés. Ennek, az ázsiai nomád pásztoroktól tanult vélhetően több ezer éves mesterségnek a történeti és gyakorlati tudnivalóival ismertetnek meg a szerzők, élvezetesen, játékosan, szinte maguk mellé ültetve az olvasót, hogy együtt varázsoljanak a gyapjúból labdát, zsinórt, karikát, kesztyűt, papucsot, sapkát, mintás takarót.
Magyarországon a nemez minél szélesebb körben való megismertetése Nagy Mari és Vidák István nevéhez fűződik. 1984-ben ők szervezték meg az első magyar nemezkészítő tanfolyamot, s még ebben az évben sor került az I. Nemzetközi Nemezművészeti Világtalálkozó és Tudományos Tanácskozásra Kecskeméten.