Kultsár István a XVIII-XIX. század fordulóján élt rendkívül sokszínű és igen tevékeny ember volt. A halála óta eltelt egy és háromnegyed évszázad alatt sokan és sokféleképpen közelítették meg gazdag életművét, mely híd szerepét játszotta a felvilágosodásból a reformkor küzdelmeibe. A Pesten megjelent első magyar nyelvű újság alapítókiadójaként és Mikes Kelemen Törökországi leveleinek közreadójaként került Kultsár elsősorban az utókor érdeklődésének előterébe.
Munkásságának bemutatását az életpályát összegző tanulmányokkal nyitjuk. Az egyes összefoglalásokban vannak átfedések, de mégis szükségesnek tartottuk ezeket időrendben egymás után és egymás mellett közölni, mert mindegyik szerző mást hangsúlyoz az életműből. A róla szóló írásokban megfigyelhető, hogy a kutatók értékelik, és nagyra tartják Kultsár „munkás” életét; de könyvkiadói, újságalapítói, valamint kultúraszervező és pártoló erőfeszítéseit az esetek többségében félve emelik az irodalmi tevékenység rangjára.
A szerkesztés során igyekeztünk az összetartozó dolgokat egymás mellé rendelni, de meghagytuk az olvasónak is a felfedezés örömét, hogy ki-ki maga rakhassa össze e sokszínű mozaikból a saját Kultsár-képét.
TÁRSADALOMTUDOMÁNY (történelem nélkül) / Irodalomtörténet kategória termékei
A tudós, könyvtáralapító kultúraközvetítő Kultsár István
Szerkesztő:
Kiadás:
Tatabánya, 2001
Kiadó:
Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Kernstok Károly Művészeti Alapítvány
Kategóriák:
Irodalomtörténet Könyvészet Művelődéstörténet Sajtó
Terjedelem:
272 p.
Kötésmód:
papír
ISBN:
9637190589