VALLÁS / Iszlám kategória termékei
A Korán szemelvényekben

A Korán szemelvényekben

Fordító:

Kiadás:

Budapest, 1947

Kiadó:

Officina

Kategóriák:

Iszlám

Nyelv:

Magyar

Sorozat:

Officina Könyvtár

Terjedelem:

92 p.

Kötésmód:

félvászon

tartalom:

Hatalmas, négyszögalakú tagozatlan, félsziget terpeszkedik Ázsia és Afrika között. Amióta csak történelmet írnak, a tengerjáró hajósok, kalandor kereskedők mindig jól ismerték partjait, - belsejét azonban ma is csak felületesen ismerjük, mert áthatolhatatlan sivatag. S mégis, ez a sivatag döntően befolyásolta a környező gazdag, művelt világ sorsát. Idegen sohasem tudta meghódítani, de valahányszor felkerekedett belőle hatalmas, mindent elsöprő számumként egy-egy népvándorlás, mindannyiszor megváltoztatta a világ képét. Lakói sohasem tömörültek nemzetté a szó európai értelmében, de minden nemzetinél erősebb faji egységnek tekinti őket a külvilág. S ha nem tömörültek is nemzetté, ők adták a világnak történelmi időrendben a harmadik, hívőinek lélekszámát tekintve pedig a második egyistenhívő vallást. Ez három földrészen alakította át az emberek külsejét, életét és gondolkozását. Arábia félszigete akkora, mint Európa egynegyede. Hatalmas fennsík. Kelet felé lassan lejt a Perzsa-öbölre és az Eufrates lapályára. Vulkáni hegyek övezte meredek nyugati s déli partvidéke évezredek óta híres a termékenységéről. Nyugaton, a Vörös-tenger partján Jaman világhírű a kávéterméséről, délen pedig a hepe-hupás Hdhramaut a tömjén hazája volt. Igazi nagyságát, fejlett művelődését azonban mindkét ország annak köszönhette, hogy partjuk mentén haladt az ókor egyik legfontosabb közlekedési útvonala a mesésen gazdag távoli Keletre. Mikor azután a római császárság fénykorában felfedezték az Indiai-óceánon uralkodómonszún-szeleket, a vitorlások elhagyták Arábia partjait és a monszúnok szárnyán szinte átrepültek Indiába, feleannyi idő alatt, mint a part mentén a szárazföldi úton.

leírás:

borítója meghajolt, foltos

Ár:

nincs raktáron, előjegyezhető
 

Hogyan böngészhetek?

Ahogyan a leginkább kényelmes Önnek! Tekintse át kínálatunkat témakör, szerző, sorozat vagy cím szerint, vagy használja a részletes keresőt!

 

Hogyan értesülhetek az új ajánlatokról?

Rendeljen hírlevelet, így mindig naprakész lesz, és csak a kiválasztott témákat küldjük el!

 

Hogyan rendelhetek?

A raktáron lévő könyveket a ""-ba helyezve rendelheti meg! Ha a keresett könyv nem található, kérjük, jegyezze elő, s igyekszünk minél hamarabb beszerezni. (További segítség...)

Belépés

Még nem regisztrált? Kattintson a Facebook-belépés gombra vagy, ide kattintva hagyományos regisztrációt kezdeményezhet.

Súgó

Jelszó-emlékeztető kérése

A jelszó-emlékeztetőt elküldtük a megadott e-mail címre.
A levél kézbesítése legfeljebb néhány perc. Ha jelszó-emlékeztetője nem érkezik meg egy órán belül, kérje kollégáink segítségét!
A megadott email cím nem található
Ehhez az e-mail címhez nem áll módunkban jelszó-emlékeztetőt küldeni!

Az e-mail címhez, amelyhez az imént jelszó-emlékeztetőt kért, nem visszaigazolt felhasználói fiók tartozik, ezért ezzel az e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval egyelőre nem lehet belépni. Kérjük, ellenőrizze e-mail postafiókját, és a kiküldött értesítőben található link segítségével erősítse meg regisztrációs szándékát. Ezt követően az eredetileg megadott jelszavával beléphet felhasználói fiókjába.

A megadott e-mail címre nincs lehetőség jelszó-emlékeztetőt kérni.

Jelentkezzen be Facebook vagy LinkedIn segítségével!

Adja meg korábban regisztrált e-mail címét, hogy elküldhessük Önnek a jelszó-emlékeztetőt!