"Az a kötet, amelyet most kezébe vesz az olvasó, a Magyar Kriminológiai Társaság két rendezvényének anyagát tartalmazza. Az egyikre 1991. október 25-én a Pálhalmai Börtön- és Fogházban került sor és napirendjén a munkáltatás, képzés, szakképzés a büntetésvégrehajtás alatt és az utógondozás során kérdései szerepeltek. A másikra 1991. december 5-én került sor és tárgya az alternatív büntetési formák és a pártfogó felügyelet volt. A két téma összecseng és ez a kötet most az olvasó számára tematikusnak tűnik. A látszat ebben az esetben nem csal. A büntetőpolitika két igen aktuális és egymással összefüggő kérdése szerepelt a Társaság 1991. évi őszi programjában.
A társadalmi rendszerváltás, a piacgazdaságra való áttérés amint ez az elhangzott előadásokból és a közzétett hozzászólásokból kiderül drámai helyzetet teremtett a büntetésvégrehajtás és az utógondozás érdemi megvalósításában. A büntetésvégrehajtás dolgozói, a javítóintézeti nevelők és a hivatásos pártfogók az új helyzetben küzdelmes munkával próbálják megvalósítani a törvényekben előírt feladataikat. Erről ad hiteles képet és egyben dokumentum értékű forrásanyagot a kötet első fele.
A szakma jelentős részének álláspontja szerint a büntetőpolitika átfogó reformjában, amely az előbb említett válságos helyzet feloldására is szolgál, igen jelentős szerepe lehet az alternatív büntetési formáknak, a szabadságelvonással nem járó szankcióknak, ezen belül pedig a pártfogó felügyelettel kombinált büntetéseknek, intézkedéseknek. Ennek lehetőségeiről szól a kötet második része, benne Dr. Vathy Ákos, a Fővárosi Bíróság büntető elnökhelyettesének igen érdekes előadása." Gönczöl Katalin
TÁRSADALOMTUDOMÁNY (történelem nélkül) / Kriminalisztika kategória termékei
Kriminológiai Közlemények 46.
Szerkesztő:
Kiadás:
Budapest, 1992
Kiadó:
Kategóriák:
Terjedelem:
114 p.
Kötésmód:
papír
ISBN:
02369893