Bálint Péter: Búvópatak. Egy festő kalandozásai a reformáció korában

Bátran elmondhatjuk, hogy az író és esszéista második regénye: a Búvópatak nem kevésbé ígéretes és elszánt vállalkozás, mint amilyen az első volt. Bálint Péter az európai regény hagyományainak és a modern próza törekvéseinek ismeretében, az episztola és az írói levél bizonyos formáinak bűvöletében, személyes vallomásokon és bölcseleti esszébetéteken keresztül összegzi a mester és tanítvány bonyolultan összetett viszonyát,, a négyszáz éves európai protestantizmus szellemi és lelki örökségét, a Szent Bertalan-éji és az auschwitzi mészárlás meghökkentő történelmi összefüggéseit.
A Búvópatak, mely az alcím szerint is folytatása első kötetnek, „áltörténeti regények” mind terjedelmesebb folyamába tartozik, s számtalan vonásában rokonságot mutat Marguerite Yourcenar és Szentkuthy Miklós műveivel, elegendő, ha csak a szenvedélyes éntükrözést, a gyakori maszkváltogatást, a fordulatos és bőséges történetmondást, a sajátos írói nyelvezet kialakítását említjük. A regény egy XVI. századi debreceni peregrinus deák érdekfeszítő kalandjai révén vezet vissza bennünket a történelmi múltba: németalföldi földi városok és műtermek életteli' világába s egy klasszikus műveltségű, rezignációra hajlamos mester töprengésein, tanácsain keresztül pedig a szellem birodalmába.