Szerencsés Károly: Feleségem könyve. Szerelem, ősök, történelem

Az életet köszönni? A mosolyt. Egy érintés selymes pillanatát. A repülést. Az emelkedést. A távlatot, ahonnan látni a Földet, amelyet egyébként soha nem láthatunk. S a Földön látni Magyarországot, benne Rákoshegyet, Csillaghegyet, a Vízivárost, látni szerelmünk színtereit. Látni G-t, s érezni nyugtalan szívverésünket. Egy életen át. A szerelmet. Mindazt, amit Tőled vártam, s meg is kaptam. Ez a feleségem könyve.
De a magasból látni a Föld egyéb zugait is. Innen még a múlt is látszik. Csak a jövő bizonytalan. De egyszerre élünk több korszakban: a pökhenid szocializmusban és a sokféle éhségű szabadságban. Látszik ebből a távlatból családom és nemzetem múltja is.
Elmosodva ott látom dédapámat a szőlőben görnyedve, nagyapámat a műhelyben, apámat és anyámat a zűrzavaros évtizedekben, és megbecsülöm az igazságot, mégha kellemetlen is. A kényelmes emlékezés nem a kenyerem. Sem családi sem nemzeti keretek közt. Mégis: köszönöm az életet: őseimnek és Neked! A mosolyt. A várakozást, a teremtést: gyermekeimet és azok gyermekeit. A túlélt éveket. Ezek az évek is értékesek, mégha kevés kegyelem is jellemezte őket. Inkább kínok és szenvedés. Mégis! Mégis... Köszönöm, hogy elkábítottál, hogy szomjúságom enyhítetted, hogy megkerestetted velem a drágaköveket, s rávettél, hogy könnyedén szétszórjam őket.
A Jelen is itt mozdul e kötetben, de a Jelen korlátokat is jelent.
Bosszantóan szűkítő perspektívákat. Engem a korláttalan emberek érdekelnek, akik nem a jelenben, hanem a Múltban vagy a Jövőben élnek. Én is a jelenből lassan kilépek, s új erőket a Múltból, s talán a Jövőből merítek. De mindenhol ott táncol G., s hallani vélem az Úr szavát. A szépség szenvedélyének nagy ára van. Erről szól ez a könyv.
Szerencsés Károly