"Ez a könyv nem csak a benne szereplő emberekről, állatokról, hanem mint minden írás, magáról az alkotóról is szól. Így ebből a műből néhány tényszerű adaton kívül – minthogy 1938-ban született és 1961-ben szerezte meg állatorvosi diplomáját – szinte mindent tudunk Kégl Tamásról. Megtudjuk, hogy családi hagyományokból adódóan szinte beleszületett az állatorvosi szakmába. A pályaválasztás meghatározó élménye, amikor a falusi iskolából hívják el gyógyítani a kis „doktorinast”. Dr. Kégl Tamás mindvégig Veszprémben és környékén tevékenykedett, mint hatósági, nagy- és kisüzemi, majd mint állatkerti állatokat ellátó állatorvos. A gyakorlat által felvetett kérdésekből adódóan kutatással és oktatással is foglalkozik. Az Állatorvostudományi Egyetemen 199 óta címzetes egyetemi docens. A Magyar Állatorvosok Lapja szerkesztőbizottságának tagja. Rendszeresen publikál, több hazai és külföldi kongresszuson szerepel az általa kutatott témák előadójaként.
A „másik” Kégl Tamás, aki ezzel a könyvvel jelentkezik, imponáló, szikár, in medias res indítású, kevés szóval nagyon sokat, a lényeget elmondó novellákat és aforizmatikus tömörségű verseket ír. 17 állatfajról szólnak ezek a történetek, amelyeknek nagy erénye a belőlük áradó derű, esetenként humor és önirónia."
SZÉPIRODALOM / Magyar irodalom kategória termékei
Kégl Tamás: Ha az elefántnak szorulása van. Egy állatorvos történetei, elbeszélései
Kiadás:
Székesfehérvár,
Kiadó:
Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft.
Kategóriák:
Magyar irodalom Regény, elbeszélés Állatorvoslás
Terjedelem:
247 p.
Kötésmód:
karton
ISBN:
9632044533