Sebeők János: Hisztériumjáték

A könyv címe egyben műfajmeghatározás is. A legújabb Sebeők-regény csupa feszültség, csupa izgalom. Tudósítás és mítosz, szürrealista romantika és emelkedettség, irónia és tragédia együtt. Hisztériumjáték – ahogy maga a szerző aposztrofálja.
A cselekményt a XX. század izgága, torz verbalizmusa görgeti előre, és varázserejű írói látomások teszik élményszerűvé. A szerző afféle kései és prózai Vergiliusként a politikai tudatalattiba ereszkedik alá, a pokol e századi bugyraiba, hogy felszínre emelje, ami elől folyamatosan menekülünk: a Ráció maszkjában arcot öltött tébolyt, mindennapjaink irracionális, véres és vérfagyasztó valóságát.
Visszájára fordított üdvtörténet tárul elénk. Van benne Kárhozat, van Világvége, s van Végítélet is. Épp csak igazság nincs. Hisz igazságot szolgáltató üdvtörténet-e az, ahol a kárhozat egy politikai utasításra elrendelt, kollektív orgia, ahol a végső „armageddoni csata” után terror és megszállás következik béke helyett, s ahol az utolsó ítélet nem egyéb egy gigászi koncepciós pernél?
Az olvasó elkáprázva nézhet körül, amikor búcsúzni kényszerül Tündelevény Denevértől, a kardszárnyú ripoflertől, vagy épp Guillotine Apollinaire-től, a fej nélküli lovastól, és a többi abszurd, ám mégis megkapóan eleven alaktól, hisz ha odafigyel, akkor egy röpke pillanat erejéig a való világ tűnhet e sajátos sebeőki végjáték görbe tükrének.