Merza Gábor: Még minden lehet. Vidám történetek az elmúlásról

„– Soha többé nem iszom! – hangzik el, de hányszor, másnap mikor felébred az ember – Soha! Csak ezt a napot ússzam meg!
Ezután kerülnek elő a másnaposság elleni praktikák.
Mindenkinek megvan az egyéni receptúrája a rosszullét leküzdésére – sorolhatnám napestig, de ezek a speciális mixtúrák és titkos rituálék mit sem érnek, csak segítenek időt húzni az első gyógysörig. Mert ugye a népi bölcsesség is úgy mondja, hogy kutyaharapást szőrivel. Ady Bandi, a mondén életet élő költő óriás is tudta ezt, habár ő boros volt, a másnapot egy korsó jó sörrel kezdte. Csodálkoztak is a szálloda vendégei, kinek viszi délelőtt tizenegykor, sietős léptekkel a szobapincér, tálcán azt a nagy korsó, habzó sört.
És mint tudjuk, egy sör nem sör, két sör az fél sör és így tovább a vidám szalonspiccig, majd a mámoros részegségig, egészen a totál berúgásig, a sárga földig. Ne végezzünk már félmunkát, fél berúgás pénzkidobás. Meg az első felesig, ami deci, ahol is nagy vidáman hangzik el koccintásnál a vagánynak szánt kijelentés:
– Halál a májra! – majd rögtön utána – egészségünkre!”
Merza Gábor kötetének írásai tulajdonképp ezt a dilemmát fogalmazzák meg újra, meg újra: miért jó inni, amikor tulajdonképpen nem jó. Vagy mégiscsak Ernest Hemingwaynek lenne igaza, hogy „az ember ha ostobák társaságában tölti az idejét, rákényszerül a részegségre”?
Lehet, hogy túl sokat vagyunk ostobák társaságában?