"Szép szeptemberi, vagyis tavaszi délelőtt volt. Úgy éreztem, Háry János nyomán járok, eljuthaték a világ peremére is, leülhetnék egy kicsit, lóbálhatnám a lábaimat a Semmibe... Az út mentén pálmalevéllel fedett kunyhó előtt, egy öreg sváb szívta a kertjében termett dohány füstjét. Én sem vagyok mai gyerek, de valahogy diákos csínytevő kedvem kerekedett, megszólítottam az öreget:
>Jó napot, mondja csak, uram, itt van a világ vége?<
Az öreg nem haragudott, még csak nem is csodálkozott.
>Nem. Nincs itt. Ha éppen oda kívánkozik, lovagoljon csak egy-két órát tovább.< "