Kosár
Aligha volt idő a történelemben, amely dúsabb lett volna eseményekben, fordulatokban, katasztrófákban, változásokban, tragédiákban, mint az utolsó harminc esztendő. Aligha akadt kor, amely többet látott, tanult, szenvedett, különb viharokat remegett volna át, mint. a XX. század első fele. Évszázadok sűrített történelmét éltük át néhány rövid év alatt s a tanúk, akik megmaradtak, jogosan követelik jussukat, amely méltán megilleti őket: a tisztánlátás jogát, hogy bár utólag, de lemérhessék és megérthessék az eseményeket, amelyek könyörtelen kézzel nyúltak bele az életükbe, szétzúzták az otthonukat, szálló pernyeként széthordták a családjukat s üszkös romokkal barázdálták a vén Európa napsütött arculatát.
S még szerte a világban is alig akad nép, amely több jogot formálhatna erre, mint a magyar. Évtizedeken át sután és bekötött szemmel ténfergett a világban, a viharnak csak az erejét érezte, de nem tudta, honnan ered a szélvész s hová tér meg. Évtizedeken át hiába akarta meglazítani a fekete kendőt, amely elvette a szeme világát, balkezes vagy áruló urai annál szorosabbra kötötték. Elzárva a világtól, szűkreszabott ország zsúfolt, kicsinyes légkörében éltünk s aki messzebb akart pillantani, alig függetleníthette magát a csalfa és hazug ideológiától, amely álnok délibábként lengte be a magyar tájat.
Hamis volt itt minden ítélet, érték, forma, lényeg...
