A koraújkor hazai művelődéstörténetének kutatása, s ehhez kapcsolódóan a feltárt szövegemlékek kiadása örvendetes lendületet vett a közelmúlt időszakban. Több könyvsorozat, s színvonalas szakfolyóiratok állnak a kutatók rendelkezésére, hogy újabb eredményeiket publikussá tegyék.
Több, a magyarországi történeti jellegű kutatásokat figyelemmel kísérő külföldi szakember állapította már meg, hogy a magyar historiográfia újpozitivista korszakát éli. Tekintsük ezt dicséretnek, hiszen a nagy összefoglalások ideje abban az országban, ahol a régebbi korokra vonatkozó kéziratos anyag több mint felerészben még a katalógus szintjén sem feltárt, még nem jött el.
A század elején megszűnt Történelmi Tár olyan fóruma volt a szakembereknek, mükedvelő olvasóknak, amely ma is kiindulópontja minden történeti vizsgálódásnak. Most induló könyvsorozatunkkal azonban mégsem ezt kivánjuk új életre kelteni, s nem csak azért, mert az Új Történelmi Tár füzetsorozatként útjára indult.
A Lymbus annyiban szeretne a nagymúltú folyóirat utóda lenni,
amennyiben fórumot ad minden olyan forráspublikációnak, amelynek
terjedelme az egy laptól a kötetet még el nem érő 6-7 ivig terjed, továbbá
annyiban, hogy nem tematikus kötetekben gondolkodunk. Minden
egyéb dologban valóban új:
1 Nem folyóirat, hanem könyvsorozat. Akkor jelenik meg tehát, ha összeáll egy kötetnyi forrásanyag, s az ennek kiadásához szükséges anyagi eszközök is rendelkezésünkre állnak.
2 Művelődéstörténeti Tár. Nem közlünk tehát olyan köztörténeti, gazdasági, politikai dokumentumot, amelynek semmilyen közvetlen művelődéstörténeti vonatkozása nincsen. Zártak szeretnénk maradni a tárgyi néprajz körébe tartozó források előtt is.
3 Meghatározott időkörből származó forrásanyagot publikálunk:1526 elöttit, s 1800 utánit nem.