Kosár
Örömmel bocsájtjuk útjára az archaikus népi imádsághagyomány legújabb, Daczó Árpád Lukács ferences páter gyűjtését tartalmazó kötetét. Valami különösen megejtőt, amely a korai magyar kereszténység ábrázolatjának elegyes vonásait sűríti, a magyarság spirituális mélyrétegeiből eredeztethető szinkretikus jegyeit teríti elénk. A szövegek Erdély történeti határain innen és túl fekvő vidékekről valók, amelyeket kevésbbé érintettek a történelem fősodrásai. Hegyek közé szorult kisközösségei havasok és erdőrengetegek védelmében rejtve élték életüket. Ennek a rejtettségnek köszönhetően szinte időtlen érintetlenségben őrizték meg szellemi-lelki javaikat.
Kötetünk a hasonló témájú, nagyobb lélegzetű monográfiák sorából e percben a legutolsó anyagát Lukács atya különböző működési helyeiről, leginkább a Gyimesekből gyűjtötte, ahol hosszú éveket töltött kosteleki plébánosi beosztása során. Alkalma volt bejárni e nehezen megközelíthető vidéket, s olyan helyekre is eljutni, ahol „még a madár sem jár". A gyimesiek hagyománya mellett gyűjteményében helyet kapnak a Székelyföld, Erdély és Moldva más vidékein talált szövegek is. Nagyvárosok mellett falvak, kisebb települések is fölbukkannak emlékeikkel az imádságok sorában.
Szövegeink sokszor a műfaj legrégibb rétegét érintik, s e legrégibb rétegek kötődő nyelvi formáit is hozzák. S hozzák még azt a sokat emlegetett szinkretikus tudat-képzetvilágot, amelyet e zárványközös- ségek őriznek. Őrzik lelki gazdagságként, többlet képességként, amelyet szükség esetén - mint őseik - kamatoztatnak is. A jelek szerint eddig gyakran volt rá szükség. Hogy aztán a jövőben hogyan lesz, mennyire igénylik, miként használják e verbális eszközöket, az a szakma vizsgálódási körébe fog tartozni, keservesen szép tennivalóként nyugtalanítani.
Erdélyi Zsuzsanna
