Gados László: A sokféleség közös nyelve

Az olvasó most egy jószolgálati könyvet tart a kezében. A szerző az Európai Unió kommunikációs, nyelvi problémáinak megoldására az eszperantót, mint közvetítő nyelvet ajánlja. A mű első részében abból indul ki, hogy az Unió tiszteletben tartja a jellegéből adódó nyelvi sokféleségét, ami viszont a gyakorlatban nehézkessé és költségessé teszi a szervezet működését. Ha valamelyik nemzet nyelv meghatározó szerepre tenne szert a kommunikációban arra az angolnak van a legnagyobb esélye, akkor mindazokat, akik azt anyanyelvi szinten beszélik, retorikában, gondolatok kifejtésében és érdekérvényesítésben behozhatatlan előnyhöz juttatná másokkal szemben. A nemzeti nyelvek deklarált egyenjogúságát csak olyan lingua franca nem sértené, amelyet senki sem mondhat anyanyelvének. Ilyen az eszperantó. Az eszperantónak a nyelvtana egyszerű, kivételt nem ismer. Szókincse átvétellel, összetétellel és képzőkkel korlátlanul bővíthető. Képzőinek gazdagsága a magyaréhoz hasonló. Aki már megismerkedett vele, tanúsíthatja, hogy rendkívül könnyen elsajátítható. A könyv másik része nem csak érvel az eszperantó mellett, hanem be is mutatja. A szerző kiváló pedagógiai érzékkel a magyar olvasó számára az eszperantónak minden sajátosságát a magyarral veti össze, ami mind a két nyelv tudatos és szabatos használatának javára válik. A tapasztalat szerint az eszperantó ismerete további nyelvek elsajátítását hathatósan megkönnyíti. Végezetül tiszteletemet fejezem ki azok iránt, akik az eszperantó nyelvet tiszta szándékkal, minden támogatás nélkül egy jobb világ reményében fenntartják, és fejlesztik. Személy szerint csak sajnálni tudom, hogy a tudományos szakirodalom és közélet sem karolta fel az eszperantót. De talán majd egyszer annak is eljön az ideje.