Anna Ahmatova: Anna Ahmatova versei

Száztíz ​éve született, harminchárom évvel ezelőtt halt meg Anna Ahmatova, akinek költészete az orosz klasszikus hagyományok, a világkultúra és a XX. századi modernség egyedi ötvözete. Hosszú és hányatott élete során Ahmatovának éppúgy volt része korai és kései sikerekben, mint szenvedésekben és hosszú elnémításokban. A tízes években az Ezüstkor más nagyjaival – Mandelstammal, Gumiljovval, Paszternakkal – együtt indult költőnőt az „orosz Szapphónak” nevezték, s mint Kornyej Csukovszkij írta: „Két vagy három nemzedék ifjúsága volt szerelmes Ahmatova verseinek kísérő akkordjai mellett.” A kor és a tragikus egyéni sors, volt férjét – költőtársát – Nyikolaj Gumiljovot 1921-ben a bolsevikok kivégezték, fiát, Lev Gumiljovot pedig a harmincas években letartóztatták. Ahmatova költészetét is tragikussá hangszerelte – a hallgatás évei után (1925 és 1940 között nem is publikálhatott) írta a sztálinizmus áldozatainak örök emléket állító versciklusát, a Rekviem-et, amely hazájában csak 1988-ban jelent meg. A nagy honvédő háború után – a hírhedt zsdanovi „kritikát” követően, amely szerint Ahmatova „egy felgerjedt kisasszonyka, aki fel-le száguldozik a budoár és a kápolna között” – a rendszer újból elhallgattatta Ahmatovát. Az ötvenes évek végétől kezdve mégis ő, az Ezüstkor egyetlen túlélője volt az, akitől az új pétervári költőnemzedék (Brodszkij, Kusnyer, Rejn, Bobisev) a legtöbbet tanulta. Ahmatova költészete példa arra, ami csak nagyon keveseknek sikerül a XX. században: költészete egyszerre nőiesen érzéki és férfiasan kemény, egyszerre mélyen misztikus és tapinthatóan konkrét. Leghíresebb műve, a Rekviem 1967-ben magyarul is megjelent, de az 1978-as Lyra Mundi-kötetben már nem szerepelhetett. Mostani válogatásunkban igyekeztük átfogó képet adni Ahmatova életművéről, s így a Bibliai versek, a Kleopátra, a Koszorú a halottaknak, a Cinque és még jó néhány nagyszerű költemény most először szólal meg magyar nyelven.