A környezetvédelmi oktatási szakértői tevékenység elméleti és gyakorlati megalapozása

Minden pedagógiai tevékenység, de tágabb értelemben az egész iskolaügy is örökös vívódásban él. Ennek a szüntelen dilemmának a legfőbb forrása éppen az, hogy konzervatív jellegéből adódóan értékeket, életmintákat, gondolati rendszereket kell áthagyományoznia, ugyanakkor felelnie kell a jelen ellentmondásaira, de egyben igyekszik kialakítani egy reményteljes jövőképet is, ami felé a felnövekvő generációt terelheti.
A mindennapok gyakorlatában ennek megfelelően két végletes álláspont viaskodik egymással. Az egyik: a görcsős ragaszkodás a korábban is vallott elvekhez és módszerekhez, ami szükségszerűen dogmákhoz és vaskalapossághoz vezethet, amíg a másik, az állandóan változtatni akaró, folyton-folyvást csak reformokban gondolkodó álmodem irányzat.
Napjainkban ez utóbbit tartom veszélyesebbnek. A világ megtagadása, s benne a mélyen gyökerező hagyományoknak a száműzetése odáig jutott, hogy alig van fogódzónk, biztos pontunk ebben a hatalmas forrongásban. Márpedig kellenek a fogódzók! Tanárnak, diáknak egyaránt. Elementáris igényünk tudni, hogy mi a valódi érték és mi a csalárd. Meggyőződésem, hogy bajaink forrása nem csupán a világban, hanem elsősorban magunkban keresendő. Különösen igaz ez, ha az utóbbi időkben történt radikális változásokat vizsgáljuk, amelyek a természet és az ember, az ember és az általa hihetetlen mértékben befolyásolt és átalakított környezete között kialakultak.
Már a jelen embere is, de a legközelebbi jövő generáció még inkább szembetalálja magát a világválságok egész sorozatával, amit összességében ökológiai-környezeti és humán krízisnek tekinthetünk...