Kosár
Réges-régen, nyelvünkben a vendég szó azt jelentette: idegen, más vidékről, más országból való. Ősidőkből ered az a (természeti népeknél ma is élő) szokás, hogy az idegenek elé küldöttséget menesztettek, s részükre ételt, italt, sőt lányokat, asszonyokat kínáltak fel. Ha az idegen ezeket elfogadta, azzal barátságos szándékát bizonyította, és bebocsátást nyert a településre. E szokás csökevényes formában bár, de máig is él: az illusztris látogatót már a repülőtéren vagy a vasútállomáson kenyérrel és sóval fogadják, s ezeket többnyire fiatal lányok nyújtják át.
Mai nyelvünkben a vendég szó már nem feltétlenül idegent jelent, hanem olyan ismerőst is, aki látogatóba vagy ebédre, vacsorára jön. De lett légyen a látogató idegen, avagy ismerős, a vendéget ma is illik szívesen fogadni és étellel-itallal jól tartani. Nekünk, magyaroknak ez nem is esik nehezünkre, hiszen híresen jó vendéglátók vagyunk.
Mai rohanó világunkban persze a látogatások időtartama is jelentősen megrövidült, és ennek megfelelően a vendéglátásra való felkészülés sem napokkal előbb kezdődik.
Gyakoribbak lettek a futó vendégeskedések, amikor látogatóink csak egy-két órára "ugranak fel" hozzánk. Ennek megfelelően ma már nem is rendezünk nagy lakomákat. De hogy a vendég étlen-szomjan ne marad- jon, s a felkészülés tőlünk se raboljon el túl sokat a drága időnkből, ahhoz jó receptek szükségesek.
