Richard Wagner: Költészet és zene a jövő drámájában. Opera és dráma, III. rész

A Rienzi, A bolygó hollandi, a Tannhäuser és a Lohengrin után és az 1848-as forradalmak és eszmék bukásával Wagner élete és művészi pályája fordulóponthoz érkezett. Életének mindenekfölött álló célját immár egyértelműen saját művészi elképzeléseinek megvalósításában ismerte föl, s miután az alkotómunkában elakadt, szükségét érezte, hogy önmaga számára tisztázza a művészetről vallott eszméit és megvesse a benne formálódó új műalkotás elméleti és esztétikai alapjait. Az 1851-ben írt Opera és dráma - melynek itt önmagában is teljes harmadik részét veheti kézbe az olvasó - a zenedrámának, az összművészet e legmagasabbrendű formájának esztétikai indoklását és technikai kidolgozásának alapelveit tartalmazza. Felvázolja az operaműfaj történetét, prozódiai problémákat vet föl, a "végtelen dallam" nevében elutasítja az eddigi zárt formákat, új szerepet szán a zenekarnak, kijelöli a legalkalmasabb tematikát, meghatározza a költő és a zenész ideális viszonyát, összefoglalja a drámai zene megteremtésének alapelveit. Gyötrődve, néha önkényesen átformált vagy maga alkotta fogalmakkal igyekszik elméletileg megragadni azt, amit majd alkotóként A Nibelung gyűrűje drámasorozatban megvalósít.