Beke László: Jovánovics

Jovánovics György egész szobrászatával kortársa annak a radikális változásnak, melyet a 60-as évektől kezdve absztrakció utáni helyzetnek nevezhetünk a világ tárgyformáló művészetében. Míg egyfelől minden eddiginél radikálisabb kísérlet történik a tárgyi jelleg és az anyagiság felszámolására, elsődlegesen szellemi termékek létrehozása érdekében, addig másfelől kialakul az új tárgy, mely látszatra éppoly materiális, mint a korábbi műalkotás, ugyanakkor gondolati (szellemi, fogalmi) vonatkozási rendszerek csomópontjával sugárzó energiaforrásává válik. Konceptuális objektum. Jovánovicsról szólva nehéz lenne elkerülni az aforizmatikus fogalmazást: klasszikus szobrászatot hoz létre csupa szobrászatellenes elv segítségével, vagy, ami ugyanez: ellenszobrászatot a szobrászat klasszikus elveinek alkalmazásával. Nagyon fontos, hogy megértsük: nem rabulisztikáról van itt szó. Jovánovics szobrászata valóban ellentmondásos, valóban nem törekszik „teljességre",
- olyan szobrot akar létrehozni, mely egy nézetre épül, tehát tagadja a körplasztikát,
- olyan szobrászatot, melyben a művész nem vesz részt, hanem a technika diadalmaskodik (noha a művész technikaellenes),
- az arte povera elv értelmében minden eszközt „tökéletlenebbel" helyettesít (márványt gipsszel, három dimenziót két dimenzióval stb.),
- már régen nem szobrászatot csinál, de tevékenységét konokul annak tekinti stb.
(tehát az imént használt „klasszikus" jelző is csak a látszatot illeti) maga a tevékenység azonban egyértelműen szellemi természetű, minduntalan művészetfilozófiai alaprétegeket érint, áhítatos, és természetesen mellőz mindenfajta blöfföt.

Érvénytelen könyvtári bélyegzővel.